Szabadulj ki a hétköznapokból

Húsvéti szabadulás

Húsvéti szabadulószoba program

Szabadulj velünk húsvétkor is, és játék közben gyűjtsétek össze a pályán elrejtett 6 db tojást. Azon csapatok közül, akik az összes tojást meglelik, kisorsolunk 6-t, akik részt vehetnek a legújabb kitelepülős játékunk tesztelésében.

Miért izgalmas, és különleges egy teljesen új szabadulószobát a tesztelési időszakban kipróbálni? 

Általában egy játék, a tesztelés során sokat változik. A tervezőink mindig egy komplex, tartalmas, gazdag háttértörténettel rendelkező pályát álmodnak meg, aminek mentén felépülnek a feladatok. Egy  pályának nagyon sok kritériumnak kell megfelelnie még az indulása előtt . Többek között, csakhogy két nagyon fontos szempontot említsek:

  • az adott időkereten belül kivitelezhetőnek kell lennie a szabadulásnak.
  • A gyakorlott, illetve a kevésbé rutinos csapatoknak is megfelelő kihívást kell kínálnia.

A tesztelés első fázisában áll a legközelebb egy szabadulószoba pálya, a tervező által elképzeltekhez.  A próbajáték első fázisában még nincs szigorú időkeret, a nyers játék időigénye kerül meghatározásra. A csapatok által futott idők, a felhasznált segítségek, és résztvevők visszajelzései alapján készül egy elemzés. Ezt követően a tervezők átrendezik a rejtvényeket , illetve módosításokat hajtanak végre, hogy a játék megoldásához szükséges idő, az ideális tartományba kerüljön. Sajnos sok esetben, az alkotók által legérdekesebbnek tartott rejtvények látják kárát, mivel túl sok időt vonnak magukra, és a történet kibontakozását szolgáló elemeknek sem tesz jót, amikor finomra kell hangolni a játékot.

Második fázisban már az eredetileg meghatározott idő áll rendelkezésére a tesztetben résztvevő csapatoknak. Ezen csapatok statisztikája dönt arról, hogy szükséges-e további változtatást eszközölni a pályán, vagy kilehet-e hirdetni az indulás napját.

Röviden megfogalmazva: A tesztek során egy korlátok nélküli szabadulószoba élményre van lehetősége a résztvevőknek, aminek a végső kialakításában nagyon fontos szerepük van!

A szabadulószoba már meg van hirdetve, várja a nyomozni vágyókat, hogy megfejtsék a rejtvényeit. 

A hozzánk hasonló üzemeltetőknél, akik saját maguk készítik a pályáikat, szinte soha nem ér véget a játék fejlesztése. -Mindig van valami, amivel a készítők nem elégedettek.- Legtöbbször ezek olyan apró részletek, amiket a játékosok nagy része észre sem vesz, még is képes teljesebbé tenni az élményt. Ha csak tízből két csapat vesz észre egy apró poént, utalást, vagy sztorielemet, amitől jobban megérti a történetet, már megérte!  Nagyjából az első száz játék során kiderül, hogy mennyi plussz információt bír el a játék anélkül, hogy a játékosok idejét elvenné. Innentől számítva már csak nagyon aprókat változik a pálya. Leginkább olyan dolgokban fordul elő módosítás, amik a rejtvények megbízhatóbb működését szolgálják, illetve ha felmerül egy érdekesebbnek vélt kivitelezés lehetősége valamelyik rejtvény kapcsán.